|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Rideg Sándor 2006. április 4.Hajdu Géza nagyváradi színművész április 2-án, vasárnap ünnepelte pályakezdésének 35. évfordulóját a Szigligeti Társulat Rideg Sándor-Bereményi Géza Indul a bakterház című parasztkomédiájának színrevitelével. A Pinczés István rendezte nagy sikerű előadást követően a társulat tagjai, barátok üdvözölték a 161. bemutatóját maga mögött tudó Hajdu Gézát. Mag István, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője barátként üdvözölte az ünnepeltet, s beszédében utalt a tavalyi kisvárdai színházi fesztiválra, amikor Hajdu életműdíjban részesült. A nagyváradi önkormányzat nevében Biró Rozália alpolgármester, majd szülőfaluja, Biharszentjános képviselői köszöntötték, felajánlva neki a díszpolgári címet. /Pap Melinda: Egy boldog ember. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./2006. november 2.Ismét Aradra látogatott a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata, ezúttal Rideg Sándor–Bereményi Géza Indul a bakterház című parasztkomédiáját mutatták be, Pinczés István (Budapest) rendezésében. A Hajdu Géza pályakezdése 35. évfordulójának ajánlott jubileumi előadáson az ünnepelt művész mellett a többi is sikert aratott. /Kiss Károly: Az aradi közönség bizalma. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./2007. február 23.A nagyváradi Szigligeti Ede Társulat tavalyi előadása után február 23-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata mutatja be az Indul a bakterházat. Rideg Sándor regényét Tímár Péter dolgozta át, a szatmári előadás szövegét a rendező, Árkosi Árpád is jegyzi. „A tavalyi évadban, Debrecenben már színre vittem ezt a művet. Először fordul elő velem, hogy ugyanazzal a darabbal két egymást követő évadban is foglalkozom” – mondta el Árkosi Árpád rendező, a debreceni Csokonai Színház munkatársa. /Gödri Alpár Béla: A szürreálisabb megoldás. = Krónika (Kolozsvár), 2006. nov. 15./2012. június 15.Kötelező olvasmányNyirő, Szabó Dezső, Wass Albert – csak kapkodja az ember a fejét – éppen belekerülnek a magyar nemzeti alaptantervbe. Ebben az a legkedvesebb, hogy Erdély túlhangsúlyozottá válik az irodalmi térképen. Mert ott magyarabbak a magyarok. Ott tartunk, mint a szentgyörgyi falfirka: a székely sz@rta a magyart. A kormánypárti kultúrpolitika ezzel a zseniális beiktatással akarja átformálni a közös magyar teret, amelyben élünk, hogy a magyar jövendő meg legyen alapozva legalább szellemileg. A liberálbolsevik kisebbség közben nyüszítve tiltakozik, antiszemitának, nyilasnak, fasisztának bélyegezve az említett irodalmi alkotókat, akiknek a szelleme nem kerülhet a felnövekvő ifjúság közelébe, mert agyonfertőzik őket érzékeny életkorukban. Tán mindkét oldal túlhevüli az amúgy hűvösen is kezelhető kérdést. Nekünk, az én generációmnak, annak idején, kötelező volt Maxim Gorkij Anya című regénye. Tudom, egy kegyetlen, embertelen rendszer vérgőzös irodalomtanítását nem lehet összevetni virágzó demokráciánk kétharmados társadalmi konszenzus övezte nemzeti alaptantervének diktátumával, de mégis. Az amúgy vitathatatlanul tehetséges Gorkíj nem rendelkezett szilárdnak tekinthető gerinccel, s megírta azt a regényt, amely a későbbi marxista kritika szerint sem „ért fel az ábrázolt eszmék nagyszerűségéhez”. Ez annyit jelent, hogy olvashatatlan a könyv. Nem dicsekvésképpen, de vannak olyan vastag gyomrú emberi egyedek, akik ilyenféle szellemi táplálékot is meg tudnak emészteni anélkül, hogy maradandó károsodást szenvednének. És Nyirőt, Wasst és Szabó Dezsőt is, anélkül, hogy közben elveszítenék kritikai érzéküket, belegörcsölnének egy olyan akaratba, amilyen most dúl a nemzet megmentése ügyében. Mi, kollégisták úgy olvastunk kötelező olvasmányokat, hogy szerény személyem kikölcsönözte az előírt remekművet, elolvastam, s a friss élményt emészthetőbb elmesélt formában nyújtottam át fél órában tucatnyi embernek. Működött a dolog, a magyartanárok akkoriban is sportos lendülettel üldözték azokat, akik nem olvasták a kötelezőt mindenféle keresztkérdésekkel. Én úgy meséltem, hogy senki nem bukott le. Annyiban is más volt az a világ, hogy osztálytársaim amúgy olvastak. Közéjük dobtam a Zabhegyezőt vagy az Indul a bakterház című Rideg Sándor-opuszt, az végigment, mindenki elolvasta. A kötelezőkkel már óvatosabbnak kellett lenni. A Bánk bán például olvashatatlan, viszont kitűnően mesélhető. Szóval, később magyartanárként sokat profitáltam az ekkor megtapasztalt alapszabályokból. Például: ha egy könyvet (szerzőt) meg akarsz utáltatni, tedd kötelező olvasmánnyá. Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest) 2016. március 26.Nyirő József portréjához (Lélekdarabkák a térben)Sok mindent mondanak róla, de valamit nagyon elhallgatnak, hogy létezik olyan hivatalos román ügyészségi határozat, amely világosan kimondja: semmilyen terhelő adat az íróra vonatkozóan nincs. Átkutattak mindent, de nem találtak semmit. Hogy mi mindennel próbálták besározni, most hadd ne soroljam. Itt a határozat román nyelvű szövege azoknak, akik Nyirő hallatán kígyót-békát kiabálnak. Pedig határozat is született arról, miszerint: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyirő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában.” Lásd a dokumentumot: Tiszta és világos, erről beszélek. Nyirő Józsefet 1945-ben Magyarországon sem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek. A végtisztesség megilletné, mint Isten bármelyik gyermekét. Nagy író volt, és ma is tovább él műveiben. Nyirő nem Rideg Nem véletlen, hogy egy megtévesztő fényképet is terjesztenek róla – az író valós portréja helyett –, hiszen a másik egy eléggé rideg, szomorkás, megtört arcképet ábrázol. A hamis fénykép nem Nyirő József írót mutatja, hanem Rideg Sándor (1903–1966) Kossuth- és József Attila-díjas magyar írót. Ez az ismeretlen „Nyirő-portré” a Székelyudvarhelyre tervezett temetési huzavona alkalmából került világhálós közforgalomba, és azóta is járja világ körüli útját. Rideg Sándor sem ismeretlen számunkra, legolvasottabb műve, az Indul a bakterház, az író első regénye 1939-ben jelent meg, sikertörténet lett. A regény alapján filmet is készítettek 1979-ben azonos címmel, a magyar vígjátéknak 1980-ban volt a bemutatója. Nem árt tudni, hogy a bakter szerepét eredetileg az erdélyi születésű Bencze Ferenc játszotta volna, ő azonban betegsége miatt nem vállalta el, így az utolsó pillanatban kapta meg Koltai Róbert. Mindezt azért jegyzem, hogy legyünk körültekintőbbek az igazi Nyirő-portré kiválasztásánál. Család és ház Valamikor a szombatfalvi részen a Hunyadi utcához tartozott a Toroczkai Wigand Ede-stílusban épült ház, az emberek már akkoriban is csodájára jártak a székely kúriának. A földszinten kettős megosztásban az ebédlő, illetve az író dolgozószobája, könyvtára, de ha dolgozott, akkor az emeletre vonult vissza. A szobák falain a legnevesebb erdélyi képzőművészek és festők, Kós Károly, Bánffy Miklós gróf és Haáz F. Rudolf munkáit csodálhatta a vendég. A földszinten a konyha Ilona asszony „birtoka” volt, a víz a padlástérben elhelyezett nagy tartályból szaladt lefelé, a világítást villanyáram biztosította. Ha kiment a biztosíték, maga az író javította meg. Az emeleten gyermekeinek, Rékának, Csabának és Ildikónak volt a székely ihletésű szobája. Nem felejthetem ki a Kusza névre hallgató házőrzőt sem a felsorolásból. A székely kapu hiányzik, fenyédi vagy kadicsfalvi faragómesterre várt az elkészítése, de a háború sok mindent elsodort. Nyirő virtusból lett író, hasonlóképpen volt éveken keresztül molnár, mert a székely ember életében mindennél fontosabb a virtus. Ő tetőtől talpig székely volt. Tagja volt a Székely Dalegyletnek, a színjátszó csoportnak, ő maga volt rendezője a Júlia szép leány balladajátéknak, a díszleteket lelki jó barátja, Haáz F. Rezső tervezte, festette. Előfordult, hogy együtt játszott Ildikó leányával az udvarhelyi színpadon, akit Tündérkének becézett. Uz Bence Eredeti modellje Varságon született, fent a havasokban, Pál Sári Dénes, aki a Bagzos nevű tanyán élt. Az Uz Bence, az utászból havasi pásztorrá lett, furfangos észjárású székelyről szóló könyv először 1933-ban a szerző kiadásában jelent meg Haáz F. Rezső címlaprajzával. Magánál az írónál volt megvásárolható. Film is készült a regényből, Jávor Pálnak jutott a főszerep, Nyirő ajánlására a kézdivásárhelyi születésű Tompa Sándort (Pufit) is szerződtetik. A film a székely ember furfangosságát, az élethez, a nagyvilághoz való viszonyulását mutatja be, a siker nem marad el. A magyar filmgyártás remekbe szabott mesterműveként emlegetik, a világhírű góbé humor, a küzdő és mosolygó székely nép filmje az Uz Bence, hirdetik a korabeli lapok. Hargitafürdőn menedékházat neveznek el a főhősről. Az Uz Bence menedékház 1345 m tengerszint feletti magasságban található. Építését 1940-ben határozta el az Erdélyi Kárpát Egyesület csíkszéki osztálya, terveit Schmidt József építészmérnök készítette. Az adományokkal és kétkezi munkával támogatott turistaszállót 1942-ben avatták fel. Uz Bence a székely megmaradás jelképe. Ilona asszony, donna Helena Bedő Ilona tanítónő a marosvásárhelyi református temetőben alussza örök álmát. Nyirő József halálos ágyán is aggódik feleségéért, ezért utolsó írásában arra kéri a túlélőket: „Ha azonban mégis úgy fordulna, hogy elesem a harcban, kérlek téged, népem, hogy ne feledkezzél el szegény, öreg, árva, elhagyott donna Helenáról, aki infinitívusban beszéli a spanyol nyelvet, és utánam is küldjetek egy kurta, futó Miatyánkot!” Nyirő, ha tréfálkozott feleségével, nem felejtette el megjegyezni: „Ilus lelkem három nyelven tud: magyarul, székelyül s perfektül.” Az író kérése meghallgatásra talált. Ilona asszony egy esztendeig élt Madridban egyedül, majd magyar emigránsok segítségével a hollandiai Dreibergenbe, egy református szeretetotthonba került. A román hatóságok hazatérési engedélyt adnak, az út Marosvásárhelyre vezet, ez a kijelölt hely. Bár kérelmezte 1948-ban, és meg is ígérték, az udvarhelyi lakás visszaadása elmaradt. Szerény anyagi körülmények között élt, kevéske nyugdíjból és román írószövetségi segélyből tengette napjait. Tasnádon halt meg, Csaba fiánál, úgy hozták haza koporsóban. A család kérésére Csiha Kálmán temette el 1984 áprilisában a húsvéti ünnepeken. (Közismert: a székelység egyik legnagyobb íróját a román hatalom nem engedte hazai földben megpihenni – szerk. megj.) BALÁZS ÁRPÁD (Eloszekelyfold.wordpress.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
